HTML

Családom és egyéb állatfajták

A blog egy átlagos családfő gyerekekkel, házassággal, iskolával, úgy általában a kispolgári léttel kapcsolatos benyomásairól, magánvéleményéről szól.

Friss topikok

Linkblog

Termékbemutató 4 (avagy a Mesterceremónia próbálkozik)

2011.02.22. 09:44 Totja

 

Csak nem hagyja a Mesterceremónia Kft., hogy normál, kissé unalmas blogot írjak, amelyben nem foglalkozok a fogyasztó védelemmel.
 
Tegnap délelőtt telefonált anyám, hogy visszajött a tértivevény, azaz átvették a múlt héten a levelét. Nyugtáztuk a tényt, de készültünk arra (egy fogyasztóvédő és egyik kommentelőm is jelezte, hogy így lesz) majd még keresni fogják mutert. Nos, így is történt. Este ¾ 7-kor (nem az első eset, hogy esti órákban keresik) jutott idejük arra, hogy felhívják anyámat, akit igyekeztek meggyőzni, meg fenyegetni (elveszítheti nyugdíja harmadát), hogy vonja vissza ezt az írásban tett nyilatkozatát. Szerencsére öcsémmel jól dresszíroztuk anyut, aki rövidre zárta a beszélgetést avval, hogy ha akarnak valamit, azt hivatalos úton kérjék (Menjünk a bíróságra!) A telefonban fószer is rábólintott, hogy akkor majd kérik a bánatpénzt, ami a szerződésben szerepel. Ez a bánatpénz lenne a fenyegető pallos anyám nyaka felett, amelynek puszta említése jobb belátásra kell, hogy bírja. A Mesterceremónia Kft-nek megfelelő jobb belátásra. Ja, meg szerették volna az ügyvédjének a nevét is elkérni, de nem kapták meg. Minek az nekik?
Akkor még egyszer: a bánatpénzről, illetve arról, hogy milyen esetben kell bánatpénzt fizetni, itt lehet többek közt erről is olvasni
 
 
Tanlságos cikk, főleg annak, aki úgy érzi, hogy palimadárnak nézték. De ki lehet logikázni is. A 213/2008. Kormányrendelet (VIII.29.) 5.§-a szerint nem lehet lemondani a 4. §-ban rögzített elállási jogról. Avval, hogy aláírattak vele egy olyan papírost, amely szerint bánatpénzt kell fizetnie, ha eláll a vásárlástól, gyakorlatilag lemondott az elállási jogról, amiről egyébként nem mondhat le. A kör bezárul. Várjuk az újabb fejleményeket.

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://totja.blog.hu/api/trackback/id/tr332678990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kriszti0221 2011.02.24. 06:46:18

Szia!! Nagyon várjuk a fejleményeket!!Én ismét írtam mama nevében egy levelet a fogyasztóvédelemnek, hogy csak követelőznek, és most várjuk a visszajelzést.Amúgy csend van a ceremóniások részéről......

Totja 2011.02.25. 12:54:52

Tegnap anyámat is felhívták másodszor. Ugyanarról a telefonszámról beszélt másvalaki, mint az első alkalommal. Én csak fószernak hívom, mert nem mutatkozott be. Most is a szokásos bla-bla volt, egy olyan kiegészítéssel, hogy van egy újabb jogszabály, ami felülírja azt, amelyik az elállási jogot biztosítja. Ja persze. Anyámnak meg kinőtt a tolla közben. Szánalmas. Na, a mutert sem kellett félteni, mert ezt a szájkaratét ő nyerte meg. A fószer lecsapta a telefont. Most kíváncsi vagyok, hogy mi lesz.
Hallottam, hogy bevett gyakorlat az, hogy csak kiküldik az árut mindezek ellenére. Nem szabad átvenni! Vissza kell küldeni a picsába.

kriszti0221 2011.03.02. 06:25:02

Minket tegnap hívtak a Fogyasztóvédők, és azt mondták nem szabad átvenni a csomagot, ha küldik, és nem szabad semmit se kifizetni!! Küldeni fognak egy hivatalos levelet is, csak azért telefonáltak, mert ez gyorsabb! Úgyhogy megnyugodhatunk, sínen vagyunk.....
Egyébként azóta is alkottak a ceremóniások, olvastam egy pár történetet a neten:)

kriszti0221 2011.03.21. 16:33:22

Szia!Képzeld egyszer csak hirtelen Mama visszakapta a 10 ezer forintnyi előleget! Küldte a mesterceremónia........

Ti hogy álltok az üggyel?

Üdv: Kriszti

Totja 2011.03.22. 09:57:46

@kriszti0221: Örülök neki, hogy jól alakult a dolog. Nálunk egyenlőre annyi, hogy abbahagyták anyám hívogatását.

hajnal22 2011.05.20. 09:17:33

KÉREM SEGITSENEK MERT MOST CSINÁLT ANYÁM EGY MARHASÁGOT MERT VÁSÁROLT EGY TERMÉKET DE NEM AKARUNK FIZETNI SEMMIT!HOGY LEHET EZT VISSZA MONDANI!ÉS MINDEN PAPIRT LEFÉNYMÁSOLTAK DE MOST MI LESZ A NYUGDIJJAL HOGY A TÖRZS SZÁMOT IS LEMÁSOLTÁK!FÉLÜNK ATTOL HOGY A NYUGDIJHOZ IS HOZZÁ FÉRNEK ILYENKOR MI A TEENDŐ?

Totja 2011.05.20. 09:24:40

Semmi gond. Ha még nem küldték ki a terméket, és 8 munkanapon belül vagytok, akkor írni kell egy levelet az alábbi szöveggel: „Tájékoztatom, hogy a .... sz. szerződésben szereplő termékekre, a 213/2008. (VIII.29.) Kormányrendelet 4§-ban rögzített elállási jogom alapján nem tartok igényt.” Ezt tértivevényes ajánlott levélben kell feladni a címre. Nekünk bejött. Utána volt pár zaklató telefon, de miután a telefonáló és anyám is kölcsönösen bírósággal, és békéltető testülettel fenyegették egymást, abbahagyták a próbálkozást.
HAJRÁ!

hajnal22 2011.05.20. 09:52:56

@Totja: KÖSZI HOGY ILYEN HAMAR VÁLASZOLTÁL!EZT FOGJUK TENNI!

Barbys 2011.09.10. 12:55:14

sziasztok.mi is bele estünk ebbe a csávába:-(
a férjem nevére 11termékbemutatón rendeltünk 1 masszírozó betétet amireazt mondta a z előadó h ha nem kell 8munkanapon belül le lehet mondani ingyen.08.31-én volt ez a termékbemutató (szerdán)és mi 09.05én(hétfőn köv hét)lemondtuk telefonban amir az volt a válasz h 60.000ft bánatpénzt kell fizetnünk.aztán megtaláltalak titeket és a Totja bejegyzéséből a törvény beleírtam 1 lemondónyilatkozatba amit ajánlva tértivevényesen feladtam 7-én szerdén ami pénteken visszajött h postafiók megszünt .félnapos keresgélés után a neten találtam 1 siófoki címet oda elküldtem +bele írtam h én időben feladtam és h visszajött a borítékot lefénymásolva beleraktam a levélbe majd kitudtam a cégvezető címét és neki is elküldtem ugyanezt a levelet.félek mert péntek volt az utolsó munkanap szerintetek lesz belőle fizetés vagy nem?terméket nem vettem át,nem szállítottak.de a kft ellen apeh eljárás 08.29-étől.8:45este hívott a fószer h de fizetni kell 1 durva valaki volt.azt nem tudjátok véletlenül hogy 8 munkanapon belül elindíthatják e a banki hitelbírálatot?mert ezzel takaróztak hogy készen vannak a papírok és ezt a szerződésben is írják ha elállok akkor 30.000ft-ot a banki hitelbírálatot fizetnem kell,de a férjem főnökét nem keresték a banktól senki sem a hitel miadt.nagyon félek h fizetnünk kell szerintetek30.000-60.000ft-ot:-(

Barbys 2011.09.10. 12:56:07

javítok 1 termékbemutatón

Totja 2011.09.12. 08:25:13

@Barbys: Szerintem semmi gond, ha a szerződésben szereplő értesítési címre küldtétek először a levelet. Meg kell őrizni a feladóvevényt. A telefonról meg annyit, hogy ez "bevett technika": késői időpontban történő hívás, fenyegetődzés. De nem kell foglalkozni vele. Ha jó riposztot akartok, akkor mondjátok neki, hogy a megyei békéltető testületnél majd találkoztok. Anyámat már rég nem hívogatják.

Barbys 2011.09.13. 08:34:01

szia.bízom benne hogy nem gond.meg van a feladóvevény meg a boríték is amiben visszajött a levél sőt lefénymásoltam a borítékot és mellékeltem azt is az újra feladott levélben,egyébként a békéltető testülettől tudtam meg az ügyvezető lakhelyének címét meg mondták aztis hogy hamar adjam fel nekik mert apeh eljárás van a cég ellen 2011.08.29-étől.köszönöm a segítségedet és minden jót

Nono2010 2011.09.16. 08:44:08

sziasztok Én az elöadáson anyámmal beleléptm egy olyan ba szerzödés meg minden és 8 nap eltelt most kivagyunk bukvamert tegnap telefonáltak hogya hitelkérelmet megtagadtak igy a szálitónak 28000ftot kell fizetnii és 24haviba 13000ftot és nm erröl volt szóó most nem tudjuk mit tegyünk mert ha visza mondjuk fizetnii kell ... és nincs miböl kérlek segitsetek...

mostjó 2011.09.30. 08:45:04

Én a helyedben, nem fizetnék. Olvass vissza, milyen vélemények vannak róluk. Én is csináltam egy marhaságot, írtam nekik levelet, hogy nem tudok fizetni. Ma reggel hívtak telefonon, kemény hangon mondtak, hogy igenis nekem bánatpénzt kell fizetnek nekik. Nekem ide adott szerződésben ez nem szerepel. Találkozunk a bíróságon, mondtam és letettem. Figyelj, időt nem hagynak arra, hogy elolvassuk, az ide adott papirokat. Abból az aláirt nyilatkozatból, melyben kérik a bánatpénz fizetést, miért nem adtak nekünk egy másolatot.!!!!!!!!

tihijani 2011.11.10. 15:11:16

Köszönöm nektek akik kinyitottátok a szemem. Nem vagyok már húsz éves.Én mostanában voltam egy cerkás bemutatón és képzeljétek és is aláirtam
Egy a számomra nagy összeg (900.000Ft)
Egyharmadáért(Állitólagos Főnyeremény Kihúztak)
200.000Ft szóló szerzödést. A történet egy infra
lámpáról 400.000Ft Egy hétrétegü nemes acél 16db-os Edénykészlet 350.000 Ft és egy még áranincs
150.000Ft oxigénnel fertötlenitö újdonság.
Nekem még nem telt le a nyolc nap hogy a főnyereményt visszamondjam.Tudjátok néha baj az hogy minden ember elöttem tisztességes amig az ellenkezöjét nem bizonyitja.A mai világ csak a csibészségröl pénzről szól akár tisztességtelenül másokat becsapva.Jó hogy még idejében utánna lehet nézni a pillanatnyi öröm és vakság után ki józanodva !!!!!!!!!!!!

marimari 2011.12.13. 23:16:58

Nagy bajt csináltam.ezek annyira tudnak beszélni,hogy Nekik nincs ellenfél!2000 forint előleget adtam,egy termék megvásárlásához, részletfizetésre (amit később kiszállítanak 5000forint/szállítás)szerződést alá írtam,több papíron,sőt még egy másikat is.Kérdeztem,ezt is alá kell írnom?azt mondta a kedves úr,hogy:igen,mert mostanában sokan visszamondják a vásárlást.Elkérték a személyi igazolványomat,nyugdíjas igazolványomat,de vissza adták.Csakhogy most attól tartok,hogy valamilyen formában visszaélnek az irataimmal,telefonszámomat is meg kellett adnom.Nem tudok fizetni részletben sem,nagyon kevés a rokkantsági nyugdíjam,nagybeteg vagyok,itthon nagyon rosszul lettem,a tudattól,hogy így becsaptak a rábeszélős tempójukkal,viccelődésükkel,ami kb.5 órán keresztül ment/a 3 óra helyett/több embernek/időseknek/csináltak vásárlási szerződéseket.Azt gondolom,hogy a Kormányrendelet paragrafusára hivatkozva ajánlott,tértivevényes levélben/másolattal/közlöm velük,hogy a paragrafus szerinti jogom alapján nem tartok igényt a termékre,és kérem,hogy küldjék vissza a 2000 ft.előleget,amit befizettem nekik a szerződés aláírásakor.De félek tőlük,hogy hozzám jönnek zaklatni.földönfutó leszek,ha mégis vásárolnom kell,mivel akkor nem fogom tudni fizetni az OTP.törlesztést emiatt.Kis hölgy vitatkozott velem,hogy :,,mégis mennyi a nyugdíja!!!"Ott lévők közül nekem van a legkevesebb nyugdíjam,de úgy mentem a bemutatóra,hogy tisztában voltam/vagyok/,hogy néhány ismerősöm is nagyon ,,megjárta".Szeretném,ha válaszolnátok,hogy mit,hogyan cselekedjek,de holnap megírom a ,,vásárlástól való elállásomat,mert félek,hogy késő lesz".Üdvözöllek Benneteket,Ti jobban vigyázzatok,mint én,vagy Ti,és még sokan mások.Köszönöm,ha adtok tanácsot.Szervusztok.

Totja 2011.12.14. 07:39:47

@marimari: Szia!
Nem kell félned, személyesen nem mennek ki hozzád, hogy így presszionáljanak. Viszont készülhetsz arra, hogy este 18:00 - 20:00 óra között néhányszor fel fognak hívni. Sőt, ekkor fenyegetni is fognak! De az kiabál akinek a háza ég. Ha időben jelzed elállási szándékod, nem tehetnek törvényesen semmit. Ha már unod az állandó telefonhívásokat, fenyegesd meg őket a rendőrséggel, azaz fel fogod jelenteni őket zaklatásért. Abbahagyják. Ja, ha mégis megjelenne a csomagos nálad, át ne vedd a küldeményt! Vigye vissza, ahova akarja.

marimari 2011.12.14. 19:33:24

Szia Totja!Nagyon rendes Vagy,hogy ilyen gyorsan válaszoltál nekem a levelemre,és köszönöm Neked a tanácsokat.A levelet ma utánvéttel feladtam,persze a másolatot.Hivatkoztam a 213/2008.(VIII.29)Kormányrendelet4§-ban rögzített elállási jogomra.A szerződésen Mesterceremónia Kft.szerepel,de a bemutatón nagyon nyomatékosan bemutatta a,,FŐKOLOMPOS",a kivetítőn,hogy ŐK már ,,ÁTVÁLTOZTAK",új NEVÜK:,,PANORAMA",többször megismételve.Holnapra várom,ahogy jelezted,hogy kezdődik a zaklatásuk,igen tudok róla,hogy PL.az egyik falubeli nő,akivel szinte minden gondunkat megbeszéljük:Ő annyira rosszul volt,kb.1 hónapja,,ugyanígy járt Ő is,én segítettem Neki visszalépni",Őt is többször zaklatták telón ezért.Most én vagyok ugyanúgy,magam sem tudom,hogyan tudtak ,,rászedni".Köszi még egyszer a segítségedet,Szia.Te nagyon rendes Totja.

Venom78 2012.02.13. 10:55:01

Mosolyogva olvasom a kommenteket. :)
Tényleg inkorrekt dolog az,amit egy-egy cég művel egy termékbemutatón,de azért azt ne feltételezze senki,hogy visszaélnek a személyes irataival,okmányaival. Ezek a cégek hivatalos cégek,hivatalos ügyintézéssel. Nem rosszabbak,mint az APEH,vagy bármelyik bank. Ha valaki beleszalad egy vásárlásba (ha valakinek nem kell valami NE VEGYE MEG) akkor 8 napon belüli visszamondás (elsőbbségi levél) esetén nulla ft a veszteség. A telefonálót egy mondattal le lehet szerelni: KÖSZÖNÖM,NEM KELL. ;)
Sok sikert mindenkinek. ;)

StephanusRH 2012.07.12. 21:31:18

Kedves Mindenki! Hadd számoljak be egy sikerről: Ma fizetett a Life Management Program Kft. miután a 2009-ben "hihetetlenül jó áron" szüleimnek sikerült megvenniük a világ legjobb porszívóját. Miután megtudtuk (túl az elállási jog lehetőségein) azonnal Fogyasztóvédelem, Bank és ügyvédhez fordultunk és ma sikerrel zártuk az ügyet. Azért írtam le, hogy ha esetleg vki nem bízna, akkor legyen ez jó példa. Üdv Stephanus